Bejegyzések:
2014. 05.29.
DÖK kirándulás
Hagyományaink szerint iskolánk Diákönkormányzata szervezésében és anyagi támogatásával kirándult az iskola minden diákja.
Az idei tanév meglepetése a hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum és a hozzá kapcsolódó Élménytér volt.
Mindenki óriási élménnyel tért haza.
Köszönjük az SZMK anyagi segítségét!




2014.05.28.
Diákjainknak lehetőségük nyílt arra, hogy előadás sorozaton vehessenek részt
a csillagászatról és a Naprendszerről.
Érdekességként vizsgálódhattak az égen a Napot fürkészve.







2014.04.09.
Óvodások látogatása az iskolában
Hagyományainkhoz tartozik, hogy minden évben az iskolai beíratkozást megelőzően meglátogatnak minket az óvoda nagycsoportosai.
Az idén is szeretettel fogadták őket a régi barátok, akik ma már első osztályosok.
Egy rövid időre ismét együtt játszottak, tevékenykedtek.
A Gyöngyszem Óvoda legnagyobbjai most ki is próbálhatták az iskolapadot, az interaktív táblát, mesét hallgattak és barkácsoltak is.
Szeptembertől várjuk őket szeretettel!

További fényképek a Képgalériák menüpontban találhatók.

2013.12.21.
A téli szünet előtti utolsó tanítási nap igen tartalmasan telt.
Osztályonként vetélkedőt szerveztünk, ahol karácsonnyal kapcsolatos feladatokat kellett megoldani.
Ennek eredményét a templomban a 4.-esek utolsó adventi gyertyagyújtása, a szentmise és az 5.-esek pásztorjátéka után hirdettük ki.
A délelőtt folyamán sok tanulónk szentgyónást végzett, a tantermekben pedig karácsonyi ügyeskedés, ajándékkészítés folyt.
Ezekről bővebben a HITÉLET menüpontban olvashat,képeket láthat.










A kis gyufaáruslány képe talán mindenki előtt ott lebeg, hiszen nincs karácsony Andersen világhírű meséje nélkül.
A kislány kint a hidegben sétál, néz be az ablakokon, és csodálja azokat, akik ünnepelni tudnak.
Enyhül a bűntudat, ha a dúsan terített asztal, a meleg szoba, a családi zsivaj és ajándékozás közepette ott van egy kis gondolat, hogy ebből a sok jóságból egy segítségre szorulónak is jutott.
Az adakozás egy kicsit jobb emberré alakít.
Mintha csak szeretnék az emberek bebizonyítani azt, hogy érdemesek a mennyországra.
Az adakozó, azzal hogy segíti a szegényebbet, egyben bizalmat is ad a számára.
Aki segítséget kap, az a segítség mellett a törődést is érzi: nem marad magára a bajban.
Ezen a napon tanulóink sok-sok kézzel fogható ajándékkal térhettek haza,
melyeket gondoskodó emberektől, szervezetektől kaptak.
- A Szülői Közösség által minden tanuló édességet kapott.
- A Diákönkormányzat szintén édességgel kedveskedett minden diákunknak.
- Az iskolai Karitasz két alkalommal Filléres vásárt szervezett, melynek bevételéből a legrászorulóbbnak ítélt gyerekek szaloncukor csomagot kaptak.
- A Magyar Élelmiszerbank Egyesület jóvoltából élelmiszercsomagot vitt haza mindenki.
Hálásan köszönjük!




Apc Község életében tevékenyen is részt vesz iskolánk.
A Falukarácsonyon 5. osztályosaink karácsonyi pásztorjátékkal ,
énekkarosaink pedig karácsonyi dalokkal, hangszerjátékkal lepték meg a közönséget.



![]()
![]()
![]()


2013.12.18.

A
ideje:
december 23 - január 3.
A szünet előtti utolsó tanítási nap:
december 21. szombat
A szünet utáni első tanítási nap:
január 6. hétfő
2013.12.16.
MEGÉRKEZETT A JÉZUSKA......










2013.12.15.

![]()


A DVD ill. a Blu - ray lemezeket az osztályfőnököknél lehet igényelni,
a fényképeket pedig
Hegedűs Zsoltné árusítja az iskolában
december 18-án szerdán
15.00 és 17.00 között.

2013.11.24.

2013.11.14.

MEGHÍVÓ
Az Apci Iskoláért és Óvodáért Alapítvány
tisztelettel meghívja Önt
a 2013. november 21-én 17 órától tartandó
16. JÓTÉKONYSÁGI BÁLI MŰSOR
FŐPRÓBÁJÁRA
Helyszíne: Apc, Sportcsarnok
Műsor:
Gyöngyszem Óvoda nagycsoportosai
Apáczai Csere János Katolikus Általános Iskola tanulói
Várjuk Önt is!
Kuratórium
2013.11.17.
SZENT MÁRTON NAPI LAMPIONOS FELVONULÁS
A község önkormányzata Márton napi lámpás felvonulást szervez november 11-én hétfőn,
melyen az iskolások is részt vesznek, a szülői kíséretet szívesen várjuk!
Útvonal:
Iskola - Háromkereszt u. - Bethlen G.u. - Erzsébet tér - Petőfi tér- Fő u. - Iskola
Indulás: 17 órakor

2013.11.04.
A Márton-nap története
A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként.
A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak.
Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett.
Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni.
A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét.
Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza.
November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.
A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.)
A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-
ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.
2013. 10.21.

Őszi szünet: október 28-31.
A szünet előtti utolsó tanítási nap: október 25.péntek
A szünet utáni első tanítási nap: november 4. hétfő

2013.09.16.
Szüreti felvonulás

Iskolánk is részt vesz a községi
szüreti felvonuláson.
Ideje: 2013. szeptember 21.szombat
Gyülekező: 14.45 -kor a MŰV.HÁZnál
2013.08.27.
Az első osztály szülői értekezlete
szeptember 2-án hétfőn
13.30-kor lesz
az osztályteremben.
Pajkosné Petrán Mónika
of.

2013.augusztus 23.

ÜNNEPÉLYES
TANÉVNYITÓ
2013.szeptember 02.
8 óra
Helye : Általános Iskola udvara

TANKÖNYVVÁSÁR
Értesítjük a Kedves Szülőket, hogy
a 2013/2014. tanév tankönyveinek átvétele
a következő időpontokban történik:
- 2013. augusztus 26. /hétfő/ 9,00 – 15,00-ig
/ alsó tagozatos /
- 2013. augusztus 28. /szerda/ 11,00 – 17,00-ig
/ felső tagozatos /
- 2013. augusztus 29. /csütörtök/ 8,00 – 12,00-ig
/ mindenki /
/ Amennyiben a 2 nap valamelyikén ne tudják átvenni a tankönyveket, akkor 2013. szeptember 2-án 12.30 és 14,00 között még megtehetik, de lehetőleg csak indokolt esetben. /
Kérjük, hozzák magukkal az:
- ingyenességet biztosító igazolásokat ( azok fénymásolatát is );
Az ingyenes tankönyveket az igazolás ellenében csak felnőtt veheti át.
- fizetős tanulók esetében a befizetést igazoló feladóvevényt;
- vegyes csomagot kérők esetében a korábban jelzett összeget, amelyet a helyszínen kell befizetni.
Mivel teljesen új tankönyvrendszer szerint dolgozunk, kérjük a szülők megértését az esetleges hosszabb várakozási idő miatt.
Apc, 2013. augusztus 21. Iskolavezetés

Tisztelt Szülők!
A 2013/2014. tanévtől a tankönyvekkel kapcsolatos feladatokat a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) látja el. Ezáltal néhány dologban változás történt:
- Azok a szülők, akiknek nem jár az ingyenes tankönyv egy úgy nevezett díjbekérőt kaptak a KELLO-tól, amely alapján fehér csekken be kell fizetni a tankönyvcsomag árát.
- A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) több kafetéria-szolgáltatóval is megállapodást kötött annak érdekében, hogy a munkáltató által béren kívüli juttatásként adható iskolakezdési utalvány is felhasználható legyen a tankönyvek kifizetésére. A KELLO által minden iskolás gyermek nevére kipostázott díjbekérőt 2013. augusztus 1-jétől a kijelölt postahivatalokban, valamint a kialakításra kerülő KELLO-pontokon Iskolai Erzsébet-utalvánnyal, Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvánnyal, Sodexo Iskolakezdési utalvánnyal, Posta Paletta Iskola utalvánnyal, Edenred Ticket Service beiskolázási utalvánnyal, illetve Puebla beiskolázási utalvánnyal is ki lehet majd egyenlíteni. A KELLO-pontokon pedig az OTP Cafeteria kártyát is elfogadják majd.
Utalványt elfogadó posta: Eger 1. posta; 3300 Eger Széchenyi út 22.; Heves megye
A befizetések határideje: 2013. augusztus 15.
A befizetésről az iskola értesítést kap, amely alapján át tudjuk adni a csomagot a tanulónak. Amennyiben nem történt meg a befizetés, az összeg kiegyenlítéséig nem áll módunkban a tankönyveket átadni.
Ha 2013. aug. 15. és a tankönyvek átvétele között megtörtént a befizetés, igazolniuk kell a csekk feladóvevényével.
( Ezt kérjük, hogy minden esetben hozzák magukkal! )
2. Az idei tanévtől minden 1. osztályos tanuló állami támogatásból ingyen kapja meg a tankönyvcsomagját.
Nem változtak a következők:
-
A 2.-tól a 8. osztályig a teljes fizetés mellett továbbra is megmaradt a vegyes és a használt tankönyvcsomagok lehetősége.
- Mindkét csomag igénylői hozzák magukkal az ingyenességet igazoló dokumentumokat, illetve azok másolatát, mert ezeket csatolnunk kell a listához.
a) tartós betegség esetén a szakorvosi igazolást, illetve a 3 hónapnál nem régebbi hatósági igazolást;
b) 3 vagy több gyermek esetén a hatósági igazolást;
c) sajátos nevelési igényű gyermeknél nem kell igazolást hozni, mert az megtalálható az iskolában;
d) az önkormányzat által kiállított gyermekvédelmi határozat másolatát, mely min. 2013. okt. 1-jéig érvényes kell, hogy legyen.
- A használt tankönyveket igénylőknek továbbra sem kerül pénzbe a tankönyvcsomag, de ugyanúgy vissza kell őket hozni év végén.
- A vegyes tankönyvcsomagok ( munkafüzetek ingyenesek, az új tankönyveket fizetik ) esetében ugyanúgy a tankönyvek átvételekor kell a szükséges összeget kiegyenlíteni, mint az eddigiekben.
A fizetendő összegek vegyes tankönyvcsomag igénylésénél:
- 2. osztály 2160.- Ft
- 3. osztály 3805.- Ft
- 4. osztály 2530.- Ft
- 5. osztály 5545.- Ft
- 6. osztály 5970.- Ft
- 7. osztály 8835.- Ft
- 8. osztály 8560.- Ft
- Azok akik fizetnek a tankönyvekért a hittankönyvet a könyvek átvételekor fizetik meg. A hittankönyvek ára 2. – 8. osztály részére 1040.- Ft
Kérjük a tankönyvcsomagok árának megfelelő címletű készpénzzel szíveskedjenek fizetni!
A tankönyvek kiosztásának ideje egyelőre még nem ismert a kiszállítások késése miatt, de időben értesítjük a szülőket, mint eddig is tettük.
Apc, 2013.08.06.
Iskolavezetés
Tankönyvcsomagok díjának kiegyenlítése utalványokkal
A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) és a Magyar Posta Zrt. (Posta) között létrejött megállapodásban a Posta vállalja, hogy a KELLO által kibocsátott díjbekérőn szereplő összeg kiegyenlítésére (tankönyvcsomag ára) iskolakezdési utalványt is elfogad. A díj kiegyenlítésére kereskedelmi iskolakezdési utalvánnyal és készpénzzel együtt is van lehetőség. Kereskedelmi iskolakezdési utalvánnyal történő díjkiegyenlítés esetén a posta nyomtatványokat állít ki, ezzel ismeri el a díjbekérőn szereplő díj kiegyenlítését, azokat határidőre a KELLO-nak továbbítja. A kereskedelmi utalványok elfogadására az általános szabályok vonatkoznak.
Az elfogadható utalványok típusai:
- Iskolai Erzsébet-utalvány,
- Sodexo Iskolakezdési utalvány,
- Posta Paletta Iskola utalvány,
- Edenred Ticket Service beiskolázási utalvány,
- Puebla beiskolázási utalvány.
A tankönyvek díjainak kereskedelmi utalványos fizetésére megyeszékhelyenként egy-egy, míg Budapesten két kijelölt postahelyen augusztus 1-jétől lesz lehetőség.
A KELLO az iskolás gyermek nevére kipostázott díjbekérőt 2013. augusztus 1-jétől a kijelölt postahivatalokon kívül a kialakításra kerülő KELLO-pontokon is elfogadja. A befizetéshez „fehércsekk” mellett lévő díjbekérőt vigyék magukkal a szülők.
Az utalványok beváltásával kapcsolatos feladatok üzleti vezérigazgató-helyettesi rendelkezésben kerülnek közzétételre, továbbításuk közvetlenül az érintett postahelyek részére – kibocsátása után – történik meg.
Az utalványok elfogadására kijelölt postahelyek listája az alábbi:
|
Név |
Cím |
|
Budapest 112 posta |
1114 Budapest XI. Fehérvári út 9-11. |
|
Budapest 62 posta |
1062 Budapest VI. Teréz körút 51. |
|
Debrecen 1 posta |
4026 Debrecen Múzeum utca 3. |
|
Eger 1 posta |
3300 Eger Széchenyi út 22. |
|
Győr 1 posta |
9000 Győr Bajcsy-Zsilinszky út 46. |
|
Kaposvár 1 posta |
7400 Kaposvár Bajcsy-Zsilinszky utca 15. |
|
Kecskemét 1 posta |
6000 Kecskemét Kálvin tér 10-12. |
|
Miskolc 1 posta |
3525 Miskolc Kazinczy út 16. |
|
Nyíregyháza 1 posta |
4400 Nyíregyháza Bethlen Gábor utca 4. |
|
Pécs 1 posta |
7621 Pécs Jókai utca 10 |
|
Salgótarján 1 posta |
3100 Salgótarján Fő tér 3. |
|
Szeged 1 posta |
6700 Szeged Széchenyi tér 1 |
|
Szekszárd 1 posta |
7100 Szekszárd Széchenyi utca 11-13. |
|
Szolnok 1 posta |
5000 Szolnok Baross utca 14. |
|
Székesfehérvár 1 posta |
8000 Székesfehérvár Kossuth utca 16. |
|
Szombathely 1 posta |
9700 Szombathely Kossuth Lajos utca 18. |
|
Tatabánya 1 posta |
2800 Tatabánya Fő tér 30. |
|
Veszprém 1 posta |
8200 Veszprém Kossuth Lajos utca 19. |
|
Zalaegerszeg 1 posta |
8900 Zalaegerszeg Ispotály köz 1. |
|
Békéscsaba 1 posta |
5600 Békéscsaba Munkácsy út 6-8. |

FIGYELEM!
A tankönyv befizetési csekkek befizetési határideje: augusztus 15.
Ha egy tanuló fizetési státuszában változás történik a következő teendői vannak a szülőknek:
- Ha ingyenessé válik egy tanuló, akkor ne fizesse be a számára kiküldött csekket.
- A fizetőssé vált diákok számára díjbekérő csekket fognak kiállítani, melyet igényelni kell. Ehhez kérem Simon Orsolyát felkeresni az iskolában délelőtt 9 – 12 óra között.
- Három és több gyerekes családok esetében:
Ha az idősebb testvér beiratkozása még nem történt meg a felsőoktatási intézménybe, a szülőknek ki kell fizetni a tankönyvcsomag árát.
A beiratkozás igazolása után vissza fogják utalni a megrendelt könyvek értékét.
- Ha a befizetési csekk nem érkezett meg, azt is jelezni kell!
Az apci
Apáczai Csere János
Katolikus Általános Iskola
TANÍTÓI ÁLLÁST HIRDET,
mely betölthető
2013. szeptember 1-től.
Érdeklődni lehet az alábbi telefonszámon:
06 20 519 7378
KELLEMES NYARAT,
JÓ PIHENÉST KÍVÁNUNK!




